EGYÜTTMŰKÖDŐINK:


MÖSZ    MVÍVÓSZ KICSI

 

MTRISZÖ

MNASZ   MKOSZ KICSI

 

MTENISZSZÖV  MASZ

  

 MAGYLABTENISZSZOV KICSI BIRKSZOV

 

 

TÁMOGATÓINK:

 

TELMEX

 

velux

nea

 

hs

laki logo

A Tánc Szakosztály 2017-ben is Kedden és Csütörtökön 18.00-20.00 között végzi az edzéseket az MH AA Kamaratermében, foglaltság esetén színpadán.
A keddi edzés a kezdők részére, a csütörtöki a haladó táncosoknak kerül megtartásra.
Aki az edzések során olyan szintre és elhatározásra jut, hogy még komolyabban, akár versenyszerűen szeretne a tánccal foglalkozni, folytathatja a Fortuna Tsk nevű klubban, amit szintén a mi szakosztályunk edzője, Végh Zoltán vezet.
Az SZKHSE kereteiben azonban elsősorban hobbi táncosok táncolnak, akik már több éve együtt táncolnak, és baráti társasággá alakultak. Az edzések mellett minden decemberben és júliusban „házibulit” rendeznek, ahol elbúcsúztatják a szezont.
A Szakosztálynak jelenleg 31 aktív tagja van, de emellett 8-10 inaktív tag is vissza szokott térni pár hónapra.

Beszámoló a 2017. évről
A Szakosztály a hobbi táncon kívül sem versenyeken nem indul, nem rendez, sem más programot nem szervez, mivel nem szerepel a célok között.
Kiemelendő azonban a nyári tánctábor, amire idén is sor került július 23-29. között, Hajdúszoboszlón.
Emellett igyekszünk részt venni az egyesület által szervezett rendezvényeken, családi napokon, jótékonysági futóversenyeken.
Sajnos a szakosztály tagjai nehezen vonhatók be az egyéb egyesületi rendezvényekbe, mert általában nem Szentendrén dolgoznak, esetleg nem is itt laknak, és mivel nem katonák, nem is kötődnek úgy a helyőrséghez. Ennek ellenére mindannyian nagyon szeretnek a Szakosztály foglalkozásain részt venni, és hálásak a lehetőségért.
Itt szeretném a Szakosztály tagjainak nevében is megköszönni az Egyesület vezetésének szakmai munkáját, egész éves hathatós támogatását, valamint az MH AA vezetésének támogatását az edzés helyszínének biztosításával.
2018. évi tervek
A Szakosztály vezetése legfőbb célja, hogy a taglétszám újra a 40-50 fő közé növekedjen. A jövő évben is tervezünk nyári tábort, de ennek helye és ideje még nem ismert.
Költségvetési igényünk a nyári táborhoz kötődik, szeretnénk kérni jövőre is az egyesület támogatását abban, hogy a Szakosztály tagjainak tábor szállás költségeihez hozzájáruljon.
Az Egyesület minden tagjának hatékony edzésmunkát és eredményes versenyzést kívánok a táncosok nevében!
Szentendre, 2017. november 16.
Dr. Eleki Zoltán
szakosztály vezető

Az eseménynaptárban feltüntetett időpontok
TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰEK!!!
A meghirdetett események pontos időpontjáról kérjük érdeklődjön telefonon, e-mailben
vagy kövesse a megjelenő tájékozatókat itt a weboldalon és a Facebook-on!!!

 

ESEMÉNYNAPTÁR

"A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa." Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulásodat adod, hogy elfogadod őket. További tudnivalókat a cookie-król Adatvédelmi szabályzatunkban találsz. We use cookies to improve our website and your experience when using it. Cookies used for the essential operation of this site have already been set. To find out more about the cookies we use and how to delete them, see our privacy policy.

  I accept cookies from this site.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk