
Lábtenisz beszámoló 2017
Tagságunk
Taglétszámunk idén 18 fő volt. A tagok fele indult versenyeken az év során, a többiek inkább csak kedvtelésből játsszák ezt a játékot.
Az edzéslehetőségeinkkel idén is éltünk, a keddi és a csütörtöki alkalmak abszolút kihasználtak voltak. Ezeken a napokon a versenyeken induló, profi szabály szerint játszó játékosaink használták a termet edzésre, játékra. Pénteki napokon pedig az amatőr szabály szerint játszó lábteniszezőink jártak leginkább. Alkalmanként sor került a terem hétvégi használatára is.
Versenyzési statisztikánk, eredményességünk, sikereink
Idei évben 4 versenyt szerveztünk.
Egyedülálló kezdeményezés volt téli versenysorozatunk, melynek keretén belül három versenyt is szerveztünk a téli, tavaszi időszakot átfogva. Célunk ezzel az volt, hogy lehetőséget biztosítsunk a lábteniszt kedvelő játékosoknak e sportág mindhárom szakágában való megmérettetésre.
Nagyon színvonalas verseny volt az Őszi-kupa elnevezésű versenyünk szeptember végén, melyet a Tatai úti BVSC csarnokban rendeztünk meg. A versenyen számos csapat indult el 3 szakágban, akik az ország különböző pontjairól érkeztek hozzánk. Itt mivel 3 pálya állt rendelkezésünkre, egyidőben tudtuk biztosítani a résztvevőknek a több szakágban való megmérettetést. Szakosztályunkból is szép számban indultak el ezen az eseményen.
Ha sikerül, akkor egy versenyt szeretnék még lebonyolítani december végén.
Az év folyamán összesen 15 versenyen indultunk el – sajnos ezen versenyek száma ismét csökkent a tavalyi évihez képest – amelyek legtöbbjén több csapatunk is indult. Ha nem tudott tisztán SZKHSE-s csapat kiállni, akkor a Százhalombattai Lábtenisz SE, a Szegedi Lábtenisz SE, az Akarattyai Lábtenisz Klub vagy a Fonyódi Lábtenisz Baráti Kör játékosaival vegyítve tudtak versenyezni játékosaink. Sajnos egyre kevesebb versenyt szerveznek szerte az országban, kevés a megmérettetés, valószínűleg támogatás, pénz hiányában.
Az idei évi versenyzést összesítve – csak a dobogós eredményeket számolva – 9 alkalommal végeztünk első helyen, 7 alkalommal második helyen és 10 alkalommal pedig harmadik helyen. A nyár folyamán Nagykanizsán volt lehetőség népszerűsíteni ezt a sportágat egy bemutató keretében, mely Nagykanizsa városának főterén került lebonyolításra. Szakosztályunk két tagja is szerepelt ezen az eseményen: Pál Zoltán és Lepsényi Boglárka.
A Magyar Lábtenisz Szövetség november végén rendezte meg Szentesen a Magyar Bajnokságot, melyen 6 játékosunk is szerepelt. Szép eredményt ért el hármas kategóriában a Rádli József – Tölgyesi Botond - Demtsa András hármasunk, akik bronzérmesek lettek. Páros kategóriában pedig szintén harmadik helyen zárt a Tölgyesi Botond – Muszka Lóránd párosunk.
Az idei év legnagyobb sikere a csehországi Nymburkban a UNIF által megrendezett Női és junior világbajnokság volt (nov.17-19.)
Magyar női válogatott csapatunk Pál Tamás többszörös válogatott szövetségi kapitány vezetésével szép eredményekkel zárta az idei világversenyt. Páros szakágban ezüst-, hármas szakágban bronz- és egyéniben pedig aranyérmet szerzett a magyar női csapat.
Lepsényi Boglárka így ismét megvédte világbajnoki címét, s ezzel 2008 óta zsinórban ötszörös győztese az egyéni szakágnak.
LÁBTENISZ
Egyesületünk legsikeresebb és legrégibb szakosztályát Lepsényi Boglárka többszörös világ- és európabajnok sportolónk igazgatja. Kitartásának és szervezőképességének köszönhetően, ma már férfi szakágban is komoly eredményeket tudhatunk magunk mögött. Versenyzőink alappillérei a válogatott keretnek. Komoly gondot jelent az utánpótlás hiánya, amelyet más egyesületekkel történő közös edzésekkel, versenyekkel igyekszünk pótolni. A szakosztály heti három edzéssel készül a megmérettetésekre. Az egyesület lehetőségeihez képest támogatja a válogatott felkészülését, többször adtunk helyet a női és a junior válogatott összetartásának. A szakosztály évi 4-6 színvonalas verseny megrendezésével biztosítja a versenyzési lehetőséget az ország lábteniszt kedvelő sportolóinak.